Olthéviz település Brassó megyében található, 2120 lakosa van.

Olthéviz

Olthéviz (Warmwasser)

Google Static Map

GPS Koordinatak:
45,98697 E, 25,30923 K

Olthéviz oldalainak elkészítése komoly erőpróba elé állított bennünket, hiszen a helybéliek keveset tudnak nagymúltú épületeikről. A település leghíresebb embere az irodalmi hajlamokkal rendelkező, hittérítő Bethlen Kata, aki két házasságon és két gyermeken túl, 32 évesen teljesen egyedül maradva nevezi el magát Árva Katának. Élete során több településhez kötődött, de Olthéviz valóságos mentsvára volt, valahányszor a pestis, vagy lelki gondok elriasztották Nagyszebentől, Sorostélyról. Támogatta a kollégiumokat, a nagyenyedi kollégiumra hagyott könyvtára a szabadságharc idején elégett. 1759-ben halt meg Fogarason.

Olthévíz már a bronzkorban is lakott volt, első írásos említése 1186-ből származik, és egy kolostorra utal. Nevét meleg forrásairól kapta, amelyet a rómaiak is használtak, akik a falu közelében egy várat is emeltek. 1312-ben a Fogaras várához tartozó települést Dobka Lajosnak adományozzák.

I. Rákóczi György korában Sükösd György birtokolja, ám egyetlen fiának elestével fejedelmi terület lesz amelyet Apafy 1667-ben Nagy Tamásnak adományozza. Nagy Tamásról házasság révén szállt a Bethlen és Haller családokra. Az 1312-es oklevelekben Calida Aqua néven jelenik meg. A templomok közül a legrégebbi az unitárius, amely a XV. században épült. A hévíziek egy bazaltsziklába vájt mini kanyonnal is büszkélkedhetnek.

Olthéviz, látnivalók

Haller villa Bethlen-Haller vár Haller kúria Református templom Unitárius templom Olthéviz Olthéviz, Fotó: Cristache Kinga Olthéviz, Fotó: Mészáros Nándor Olthéviz, Haller villa, Fotó: Szász Balázs Olthéviz, Haller kúria, Fotó: Szász Balázs Olthéviz, Reform Olthéviz, Fotó: Cristache Kinga Olthéviz, Fotó: Szász Balázs Olthéviz, Haller villa Olthéviz, Fotó: Márkó László Olthéviz, Fotó: Cristache Kinga Olthéviz, Fotó: Mészáros Nándor Olthéviz, Fotó: Szász Balázs Olthéviz, Fotó: Szász Balázs Olthéviz, Fotó: Szász Balázs

Szállás, Olthéviz
12km-es kórzetében

Share Olthéviz (E60 Segesvár-Szinája).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr