Cím: Cetăţii tér
GPS: 47.05149 N, 21.94287 E

Lásd a térképen

A nagyváradi vár

Románia útjai > Nagyvárad

Ezen a 150 000 négyzetméteren, 9 évszázadon át egyik itt álló építménynek sem volt nyugodt története. 1241-ben földvár állt ezen a helyen faépítményekkel. 1247-1569 között egy kör alakú kővárról tud a történelem. Mai formáját - ötszögű, a sarkokban bástyákkal, vizesárokkal - 48 évig építették, 1570-1618 között. Olasz építészek keze munkáját dícséri, hiszen jelenleg közép Európa legjobban megörzött az olasz újjászületés jegyeit magán vislő vára. 1092-1557 között a Római katolikus püspökség fennhatósága alá tartozott, ami alatt jelentős vallási és kulturális központtá nőtte ki magát. A falakon belül könyvtár, csillagvizsgáló, nyomda és iskola is működött. A katolikus templomában és a temetőjében nem kevesebb, mint 7 király talált örök nyugalomra: László király 1095 július 25-én halt meg Zólyomban, testét valamikor később 1130-as évek körül hozták Nagyváradra, II Andrást 1235-ben temették el Nagyváradon, majd később átvitték Egresre, 1131-ben temették el II István királyt, IV László is itt talált örök nyugalomra, miután Keserüben 1290-ben meggyilkolták. Nagyváradon temették el1319-ben Beátrix királynét is, I Károly második feleségét, Mária királynét 1396-ban, akit férje Zsigmond király 1437-ban követett. E sok királyi hant azt a legendát látszik megerősíteni, hogy a város alapítójának Szent László, hiszen az ő temetését követően igen sok király is itt kívány örök nyugalomra térni. 1557-től hadászati jelentőséggel bírt. Az idők során megtámadták a tatárok (1241), törökök (1474, 1598, 1658, 1660), felkelők (1290, 1514, 1664, 1703-1710), az erdélyi fejedelemségek csapatai (1557, 1603) és az osztrákok (1692). Ám a ma is látható várfalakat mindössze két alkalommal tudta az ellenség bevenni. 1598-ban a törökök 5 héten át ostromolták a vár falait, de nem tudták bevenni. Akkortájt Mihai Viteazul sietett a váradiak segítségére, és a járvány is megtizedelte a török sereget. Ma már a szakemberek a középkori vár restaurálásán dolgoznak.

Nagyváradi vár Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyváradi vár; Foto: Marian Antal Nagyvárad: A vár

Toamna Orădeană

2008.19.09-12.10

*

Szálláslehetőségek a környéken:

Nagyvárad: A vár

Góbé csárda

Nagyvárad: A vár

Lan panzió

Nagyvárad: A vár

Hotel Corola

Nagyvárad: A vár

Hotel Elite

Nagyvárad: A vár

Casa BIM

Nagyvárad: A vár

Hotel Nevis

Nagyvárad: A vár

Hotel Class

Nagyvárad: A vár

Hotel Maxim

Nagyvárad: A vár

Hotel Carnival

Nagyvárad: A vár

Robinson Country

Nagyvárad: A vár

Hotel Eden

Nagyvárad: A vár

Hotel Terra

Nagyvárad: A vár

PIHE szálló

Nagyvárad: A vár

Hotel Melody

*

A szálláshelyek összehasonlító táblázata itt

*

Várad más látnivalói

Ady Múzeum <> Apollo palota <> Asztória szálló EMKE <> Barátok temploma <> Bazár <> Deutsch ház <> Evangélikus templom <> Fekete Sas palota <> Füchsl ház <> Görög Katolikus püspökség <> Holdas templom <> Irgalmas rend temploma (Miseri templom) <> Kanonok-sor<> Kapucinus templom <> Moskovits palota <> Neológ zsinagóga <> Okányi-Schwarz villa <> Orsolya zárda <> Ortodox püspökség palotája <> Ortodox zsinagóga <> Orvosi egyetem <> Pénzügyigazgatóság (2-es Poliklínika) <> Poinar palota <> Premontrei rend temploma <> Református templom <> Rimanóczy Palota <> Római Katolikus Bazilika <> Római Katolikus Püspökség <> Stern palota <> Szent Brigitta templom <> Szent Ierarh Nicolae ortodox templom<> Szent László templom <> Szent Mihail és Gavril ortodox templom <> Színház <> Törvényszék <> Ullmann palota <> Váradi vár <> Városháza