Fekete templomÚt DN 1 Brassó központjának impozáns épülete a XIV-XV. században épült. A munkálatok 1383-ban kezdődnek, a tervrajzon szereplő gótikus templom méretei hatalmasak: hossza 89m, szélessége 38 m és magassága 42 m. A tervekben két torony szerepel, de csak egyet építenek fel, magassága 65m. 1421-ben, amikor a munkálatok már a végéhez közelednek, törökök özönlik el a települést és jelentős károkat okoznak a templomban is. A veszély múltán a munkálatok folytatódnak és 1477-ben felszentelik a templomot, 1514-ben pedig a tornyot. 1542-ben, amikor a szász város elfogadta Honterus reformját és áttért a luteránus vallásra az addigi katólikus templomból evangélikus lett. Valaha a templom falára jegyezték fel az erdélyi történéseket 1143-1571 között, de Orbán Balázs könyve szerint ott volt a templomépítésre adományozók listája is. Sajnos a feléjegyzések megsemmisültek az 1689-es hatalmas tűzvészben, amely után az épület Fekete templom néven vált egyre ismertebbé. Azt mondják, a hatalmas tűz előtt az aranyozott ezüst szobrokkal díszített főoltár mellett még másik 22 oltár is létezett. A gyakori földrengések nehezítette felújítási munkálatok közel 100 évig tartottak és barokkos belteret eredményeztek. A karzat szobrait a két világháború között másolatokra cserélték, de az eredetiek is a templomban vannak. Itt látható Délkelet-Európa legnagyobb, és egyetlen ilyen jó állapotban fennmaradt, 3993 sípot számláló, 76 regiszteres Buchholz mehanikus orgonája, amely koncertek sokaságával ajándékozza meg a zenekedvelőket. Megcsodálhatjuk Európa legnagyobb, XVI–XVIII. századi anatóliai szőnyeggyűjteményét, XV századi falfestmény részleteket, egy keresztelő medencét 1472-ből és több régi egyházi kelléket. A templomban berendezett kiállításokon megismerhetjük a templom és a restaurálások történetét, valamint a nagy reformátor Johannes Honterus (1498-1549) életét és munkásságát.
Látogatható:Június 15. - szeptember 15. 10.00-17.00 Szeptember 16. - június 14. 10.00-15.30 Contact: tel. 0040-268-511-824fax.0040-268-511-825E nyelveken hívhat: román, német, magyar, angol E-mail: Schwarze.Kirche@Brasovia.roA belső képek a Fekete templom vezetőségének engedélyével kerültek az oldalra, a tulajdonukat képezik, letöltésük, másolásuk, vagy bármilyen más célú felhasználásuk szigoruan tilos!
2008 május 4 |