Dézna település Arad megyében található, 743 lakosa van.

Dézna

Dézna

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46.40632 E, 22.24395 K

Dézna vára a XIII. századtól áll a 390 m magas Ozoiu domb tetején. Nyugat-Erdély határ-védelmi rendszerének részét képezte. Azután, hogy a Borosjenő-i vár a török kezére jutott(1566), a déznai vár stratégiai szerepe megnőtt, megerősítették a várfalakat, sőt egy új bástyát is építettek az ászak-keleti falra. Ennek ellenére 1574-ben a törökök elfoglalták a várat. Az erdélyiek 1596-ban visszhódították, ám az 1658-as év újra török uralmat hozott. Ezt követően valószínüleg egy robbanásnak köszönhetően a déznai vár eltűnt az erődök sorából. Három fal, s a többi maradványa, a belső udvar kontürje és a vizes árok még látható része árulkodik csupán a hősi múltról.

Az ortodox templom a település központjában található. Szakemberek véleménye szerint valószinüleg egy hajdani római épület maradványára építették. A vastag falak fölé fa-boltozat került. A boltozat és az ikonosztáz festményei a XVII - XVIII.században készültek.

A településen gyermektábor működik. Az iskola bentlakásával együtt egy XIX században neoklaszicista stílusba épült kastélyban kaptak helyet. Nemrégiben faházakkal bővítették a tábor befogadóképességét.

Dézna, Dézna Dézna, Dézna
Dézna, Dézna Dézna, Dézna Dézna, Dézna

Share Dézna, Dézna (DN79a Gyulavarsánd-Halmágycsúcs).

Facebook Twitter LinkedIn