Felsőszombatfalva település Brassó megyében található, 1439 lakosa van.

Felsőszombatfalva

Felsőszombatfalva, Brancoveanu kolostor

Google Static Map

GPS Koordinatak:
45.69054 E, 24.79468 K

Egy 1654-ben épült templom helyére építtette Constantin Brâncoveanu, Havasalföld uralkodója (1688-1714), 1696-ban ezt a kolostort, hogy az ortodoxizmus túlélje a katolicizálás folyamatát. Ennek érdekében szerzeteseket telepített ide, iskolát, nyomdát és egy szentképfestő műhelyt alapított. Annak ellenére, hogy az osztrák-magyar fennhatóság alatt több mint 150 kolostort és templomot leromboltak, ehhez nem nyúlt senki.

Csak Brâncoveanu lefejezését és a szerzetesrendek betíltását előirányzó rendelet megjelenését követően küldte ki 1785-ben a bécsi udvar Preiss tábornokot a brancoveanu kolostor lerombolására.

A szerzetesek szállásait földig rombolták, a templomot pedig romos állapotban hagyták.

140 évig elhagyatottan állt a kolostor, helyreállítása 1926-ban kezdődött. Amelynek során megmaradt a templom arhitektúrája és a templom belső festése.

A teplom tornya kívül nyolcszögű, belül henger. Az előtér nyugati falán látható a templom alapítójáról készült freskó. A már XVI. században is létezett Gyógyító forrást felújították. A kolostor múzeumában XVIII-XIX. századi üvegre, fára festett szentképek, régi könyvek, és egyházi tárgyak láthatóak. Igen híres az itt működő szentképfestő műhely, amely az ország egyik legrangosabb festőműhelye. A kolosor kapui állandó jelleggel nyitva tartanak, a múzeum pedig órarend szerint látogatható.

Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: Daniel Breabăn Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: Daniel Breabăn
Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: Daniel Breabăn Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: Daniel Breabăn Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR
Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR
Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: Daniel Breabăn
Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: Daniel Breabăn Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: Daniel Breabăn Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: Daniel Breabăn Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva , Fotó: WR

Látogatható

non-stop

a múzeum:

8.30-13.00 és 14.00-17.00

Kapcsolat

Tel : 0040-368-506-001

Fax: 0040-368-506-002

Cazare: 0040-368-506-003

E-mail: manastirea_brancoveanu@yahoo.com

E nyelveken hívhat:

román, angol, német, francia

Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva

Share Felsőszombatfalva, Felsőszombatfalva (E68 Nagyszeben-Brassó).

Facebook Twitter LinkedIn