Felsőkálinfalva település Máramaros megyében található, 1432 lakosa van.

Felsőkálinfalva
Környék

Felsőkálinfalva, Căeni, Fatemplom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,78624 E, 23,97903 K

Felsőkálinfalván két fatemplom van. A Căeni településrészen lévő 1663 óta áll ezen a helyen. Történészek szerint 1390 körül épült. A XIX. században a templomot szélesítették, kb. 3 méterrel és egy tágas verandát is építettek hozzá, melynek teteje 10, árkáddal összekötött oszlopra támaszkodik.

Falait kívülről fogas minta futja körbe. Az elő-hajó felett a zsindely tetejéből kilátóval ellátott torony magasodik. A kilátó összekapcsolt oszlopai tartják a rendkívül hegyes toronysapkát, amely háromkarú keresztben végződik.

A jó állapotban megmaradt 1754-ben Alexandru Ponehalschi festő által készített belső festményeket 2000-ben restaurálták.

Szentek, angyalok és bibliai jelenetek alkotják az értékes falfestményeket. Az ikonosztáz háromregiszteres, a legfelsőben látható a keresztre feszített Jézus, a Nap és a Hold. Az utolsó ítélet témája uralja az elő-hajó festményeit. A lelkeket apró szereplők jelképezik. Talicskán viszik őket, egy ördög a hátán cipel egy csomó embert egy sárkány felé, emberek hosszú sora áll az ítéletre várva, a fal alsó részén megjelenik a Halál is.

Kapcsolat:

0040-724-188-163

E nyelveken hívhat: RO, EN, FR

Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR
Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva , Fotó: WR

Share Căeni, Fatemplom, Felsőkálinfalva (DJ109f Fejérfalva-Galgó).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr