Brassó, Brassó megye központja, 252.200 lakosa van.

Brassó

Brassó, A fellegvár

Google Static Map

GPS Koordinatak:
45.64929 E, 25.59177 K

Először 1524-ben építettek itt egy félkör alakú tornyot, majd fallal vették körbe a hegy platóját. 1529-ben az I. János-Ferdinánd hatalmi harc közepette Brassó Ferdinánd király oldalára állt, Petru Rareș a János királyt támogató moldvai vajda, megverte a császári sereget, elfoglalta és lerombolta a fellegvárat. Később falait kijavították, de egy tűzvészben leégett. 1625-ben újjáépítették és megásták azt a 81 m mély kútját is, amely a középső udvaron látható. A négyszög alaprajzú erőd, sarkain olasz rendszerű bástyákkal, melyek fölé védőtornyokat emeltek egyetlen bejárattal rendelkezik, ehhez valamikor felvonóhíd vezetett. 1688-ban a Habsburg-seregek elől ide menekült a brassóiak egy része. 1690-ben a császáriak fészkelték be magukat és sok éven át sanyargatták a várost. 1773-ban II. József német-római császár elrendelte javítását, kilenc évvel később pedig felajánlotta a városnak megvételre. A város nem vette meg, így egy ideig börtönül szolgált, ahol török majd francia foglyok sínylődtek, a nagy pestisjárvány idején pedig itt volt az elkülönítő. 1817-ben Karolina osztrák császárné járt itt, 1848-ban pedig Bem tábornok seregei foglalták el, 1894-ben pedig a cári csapatok A negyvenes években a város rendbehozatta, de egy ideig még üresen állt. Jelenleg étterem működik benne.

Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor
Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor
Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Daniel Stoica Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Adriana Ciobanu Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Szabó Tibor Fellegvár, Brassó vára, Brassó., Fotó: Adriana Ciobanu

Share Fellegvár, Brassó vára, Brassó.

Facebook Twitter LinkedIn