Brassó, Brassó megye központja, 252.200 lakosa van.

Brassó

Brassó, A Szentháromság templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
45.64169 E, 25.58700 K

Abban az időben a város rendelkezései alapján az ortodoxok a vár területén nem építhettek templomot. Többszöri pröbálkozásuk eredményeként a városatyák 1786-ban engedélyezték néhány szász ház hátsó udvari lakásának templommá alakítását, ám torony és harang nélkül! A szükséges pénzt görög és román ortodozok, valamint a Brâncoveanu család adták össze. Egy évig román és görög nyelven zajlott a szertartás, ám 1789-ben a görögök maguknak követelték a templomot. A per 100 éven át húzódott és végül a románoknak menniük kellett. Akkor építették fel a központi templomot.

Csak 1942-ben a görögök távozásakor kapta meg az ortodox egyház a Görög templomot. Belterének freskóit 1859-ben Gulimievici festette, a XVII-XVIII századi ikonok vászonra és fára festettek, az ikonosztáz 1855-ben készült. Itt látható egy 1633-ban készült velencei ikon, és egy aranyozott ezüstbe vasalt görög evangélium, amelyet Samuil May, C.Brâncoveanu mestere készített. A legértékesebb tárgyakat és könyveket tartalmazó adomány Grigore Brâncoveanu hercegtől érkezett. A templom temetőjében nyugszik a Brâncoveanu család és a görög közösség több tagja, valamint Ungrovlahiei Dosoftei érsek is.

A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Miruna Costache A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Miruna Costache
A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Miruna Costache A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Miruna Costache A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu
A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó. A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Miruna Costache
A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu A Szentháromság templom, Brassó., Fotó: Silviu Maiorescu

Share A Szentháromság templom, Brassó.

Facebook Twitter LinkedIn