Torda, Kolozs megye városa, 47.7442 lakosa van.

Torda
Környék

Torda, Sóvágók temploma

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,58010 E, 23,78090 K

1467-ben a kolozsvári és tordai nemesek felkelésének elfojtását követően Mátyás király nagybátyjára, Oláh Miklósra bízta a tordai székhelyű erdélyi sóbányák irányítását. Ő megengedte, hogy a bányában dolgozó román munkások templomot építsenek maguknak. Így épült fel az első fatemplom, amely 1700-ban, a görög-katolikus egyház megalakulásakor, a görög katolikus hívek központja, és a Tordai esperesség temploma lett.

1717-ben a sóvágók hajdani templomát a görög-katolikusok újra építették. 239 év után, 1948-ban ezt a templomot is elvették a kommunista hatóságok és az ortodoxoknak adták. Az ortodoxok pedig bizánci stílusban alakították át és hozták mai kinézetére a templomot. Alapterületét kereszt alakura bővítették, hegyes tornya helyébe, 3 hagyma-torony jelent meg az első részén és egy alacsonyabb, a hátsó részén. Néhány fára festett szentképen kívül semmi nem emlékeztet már a görög-katolikus templomra.

Kapcsolat

Tel : 0040-264-312-571

E nyelveken hívhat:

román, angol

Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina Sóvágók temploma, Torda., Fotó: Ana-Maria Cătălina

Share Sóvágók temploma, Torda.

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr