Torda, Kolozs megye városa, 47.7442 lakosa van.

Torda
Környék

Katolikus templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,57460 E, 23,78470 K

1274-ben a város főplébánia templomának papja, megjelenik a pápai tizedjegyzékében. Először valószínűleg a keresztes lovagok Szent Imre tiszteletére felszentelt temploma állt ezen a helyen. 1331-től pálosok jönnek helyükbe. A XV. században már állt a főtéri gótikus templom, amelyet Szent Márton tiszteletére szenteltek fel, a város főterén állt és a város legnagyobb temploma volt.

Bástyás, kaputornyos várfal vette körül, amelyet 1585-ben kijavítottak, hiszen több támadásnak is ki volt téve. 1540-ben Castaldo, a XVII század elején Basta, 1706-ban pedig Tiege seregei támadták. A várfalat a XVIII. század elején bontották le. Ugyanebben az időszakban, pontosabban 1721-ben kerül vissza a templom a katolikusokhoz, a reformáció után ugyanis az unitáriusok és reformátusok, sőt a lutheránusok is osztozkodnak a templomokon. A XIX század elején tűzvész martaléka lett, így 1773-1822. évi renoválások alkalmával a nagytemplom gyökeresen átalakul.

A korábbi háromhajós csarnoktemplomot teremtemplommá építik át, új, barokk boltozattal látva el. Erről tanúskodik a bejárat felett látható vésett tábla. A XVII. századig tornya is volt, egy útrendezéskor két torony alapjaira bukkantak. A templomban figyelemre méltó a szentély boltozatán látható 3 Mária tárgyú 1830-ból származó freskó. Főoltárát Hoffmayer Simon kolozsvári szobrász készítette 1800-ban. Belsejének festményeit a tordai Vitkai János készítette. Szószéke 1824-ben készült valószínűleg Csűrős Antal munkája.

Orgonáját 1767-től folytonosan bővítették, jelenlegi alakját 1910-ben nyerte el. Belsejének méreteinek köszönhetően több országgyűlés színhelye volt, többek között azt is itt tartották, amelyen kihirdették a világon először, a lelkiismereti szabadság és a vallási türelem törvényét. Ez az esemény jelenik meg Körösfői-Kriesch Aladár festményén, amely a város megrendelésére, hosszas adatgyűjtés után készült el. A 12 négyzetméteres festmény egy hosszú kételyekkel telített időszak után ma teljes pompájában megcsodálható a Történelmi Múzeumban.

Kapcsolat

Tel: 0040-264-314-940

E nyelveken hívhat:

magyar, román

Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: Márkó László Torda, Katolikus templom, Fotó: Márkó László Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR Torda, Katolikus templom, Fotó: WR

Share Katolikus templom, Torda.

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr