Nagyszeben, Szeben megye központja, 147.226 lakosa van.

Nagyszeben

Nagyszeben, Szent Kereszt Kápolna

Google Static Map

GPS Koordinatak:
45,80035 E, 24,16015 K

Amikor II. András magyar király, 1219-ben szerencsésen visszatért keresztes hadjáratáról kiadta, hogy Nagyszeben várkapuja elé állítsanak fel egy keresztet és építsenek kápolnát, ahol minden pénteken misét mondjanak. A kápolna később összeépült a domonkosrendi kolostorral. 1417-ben az oltár fölé helyezték Peter Lantregen osztrák szobrász alkotását egy 7,3 méter magas kőkeresztet. Mivel a kolostor és a templom a védelmi falgyűrűn kívül állt, a tatárok lerombolták, s bár hamarosan újra építették, a domonkos szerzetesek a város engedélyével 1474-ben a falon belülre költöztek, és új templomot építettek. A kolostort és a templomot a városra hagyták. Ők kórházat rendeztek be a leprások számára. Az épületegyüttes 1659-ig épségben maradt. Időközben II. Rákóczi György erdélyi fejedelem háborút indított a lengyel trón elfoglalására, terve nem sikerült, és mivel a támadást a török porta nem engedélyezte, Barcsay Ákost ültette Erdély trónjára. Ám amikor Rákóczi megtudta, hogy Barcsay magyarországi uradalmaiból is ki akarta forgatni, megtámadta. Barcsay törökökből álló csapatával a városba menekült, így Rákóczi megtámadta a várost. Ekkor Szeben vezetősége lebontatta a város körüli épületeket, a kolostort és kápolnát is, hogy ne szolgáljanak fedezékéül a támadóknak. A kereszt a romok alá került. Az ostrom 1660-ban lezárult, és a csapatok elvonultak.1683-ban, pedig, amikor a török megfutamodik Bécs alól, Szeben polgármestere kiadja, hogy a hatalmas keresztet ássák ki és állítsák fel. 1755-ben, építik fel fölé a Kereszt-kápolnát.

Európa kulturális fővárosa 2007

Contact: tel. 0040-269-211-508

E nyelveken hívhat:

magyar, román, német

Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Andrei Popa Szent Kereszt Kápolna, Nagyszeben., Fotó: Mudrák Attila Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Andrei Popa Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Andrei Popa Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Mudrák Attila Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Mudrák Attila Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Andrei Popa Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Andrei Popa Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Mudrák Attila Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Mudrák Attila Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Andrei Popa Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Mudrák Attila Nagyszeben, A Szent Kereszt, Fotó: Andrei Popa

Szállás, Nagyszeben

Szállás, Nagyszeben
12km-es kórzetében

Share Szent Kereszt Kápolna, Nagyszeben.

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr