Aranyosgyéres település Kolozs megyében található, 22223 lakosa van.

Aranyosgyéres
Környék

Aranyosgyéres, Református templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,54517 E, 23,88629 K

Aranyosgyéres református templomát Kisrédei Rédei Ferenc támogatásával 1679-1680 között építették. Rédei akkor Kolozs megye főispánja volt és jelentős birtokai voltak Gyéresen. A templom kőből és téglából épült, tetejét zsindely borította.

Magas várfal vette körül, amelyet a XIX század közepén visszabontottak, jelenleg 2,30 m. 1702-ben Rédeiné, Serédi Sophia támogatásával készült a jelenlegi kapubejárat, mely fölött köszönetképpen címerét helyezték el. 1784-1786 között Kendeffy Ráchel grófnő támogatásával bővítették a templomot. Akkor készült a karzat, a szószék a koronával, akkor helyezték el a szószék két oldalán látható emléktáblákat és belső ajtó felett látható Rédei címert is. A II. világháborúban a templomot bombatalálat érte, így 1946-ban a tornyot kijavították, a templom tetejét pedig bádoggal fedték be.

A templom orgonája 1960-ban készült a nagyváradi Szabó Gy László műhelyében. Tornyában két harang van, a régebbit 1925-ben öntötték.

Kapcsolat:

tel. 0040-264-368-279

E nyelveken hívhat:

magyar, román, angol, német

Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Szilágyi Imre Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina Református templom, Aranyosgyéres , Fotó: Ana Maria Catalina

Szállás, Aranyosgyéres

Szállás, Aranyosgyéres
12km-es kórzetében

Share Református templom, Aranyosgyéres (E60 Kolozsvár-Segesvár).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr