Pârneaura település Krassó-Szörény megyében található, 67 lakosa van.

Pârneaura

Zlatica kolostor

Google Static Map

GPS Koordinatak:
44,86513 E, 21,44460 K

A Zlatica szerb ortodox kolostor a Néra jobb oldalán található, 3 kilométerre a kuszicsi kolostortól. Feltételezések szerint a XIII. században épült, Szent Sava Nemanici, a szerb kultúra támogatójának kezdeményezésére. Egy 1775-ös dokumentum szerint a báziási, kuszicsi és zlaticai kolostort 1496-ban lapították. Egy másik dokumentum arról ír, hogy 1569-1579 között a kolostornak 3 szerzetese volt.

A szerzetesek lakásai által övezett közepes nagyságú templom belsejét teljes egészében festmények díszítik, alapja kőből készült, a falai pedig téglából. Súlyosan megrongálva, de 1771-ben még állt, ám 1798-ban már csak romjai voltak láthatóak. A 2003-ban folytatott régészeti ásatások során azonosították a XV. századbeli templom romjait, és meghatározták a hajdani templom méreteit is: 17,50 m x 5,20 m. A kolostort kétszer gyújtották fel az 1738-as háborúban és 1848-as forradalom alatt.

1848-ban az 5 szerzetes Báziásra menekül, ahol újraindítják a kolostort. 1772-ben, amikor a báziási és kuszicsi kolostort Zlaticához csatolják, a a szerzetesek is ide költöznek. Így 1775-ben három kolostornak 8 szerzetese volt. A jelenlegi templom 1760-1770 között épült. Jelenleg a zlaticai kolostorban nincs kolostori élet, csupán június 28-án nyílnak meg kapui.

Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță Zlatica kolostor, Pârneaura , Fotó: Valentin Ghiță

Szállás, Pârneaura
12km-es kórzetében

Share Zlatica kolostor, Pârneaura (DN57 Orsova-Oravica).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr