Szucság település Kolozs megyében található, 1332 lakosa van.

Szucság
Környék

Szucság, Református templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,78291 E, 23,46187 K

Szucság első temploma valószínűleg a tatárjárást követően épült, hiszen 1332-ben már plébániatemploma volt. A Rákóczi-féle szabadságharc idején a templom boltozata beomlott, így a XVIII. század első felében sürgős javításra szorult. Fileki Sándor birtokos anyagi támogatásával hozták helyre a romos templomot.

Abból az időből, 1742-ből származnak a nyugati karzat kazettái, amelyeket Umling Lőrinc festett. Ugyancsak Umlig és Boka János festette a padok elejét is. A templom orgonáját 1843-ban Konnert Márton kolozsvári mester készítette.

Tornyának építését 1800-ban fejezik be. Két harang volt benne. A nagyobbikat 1783-ban (a világháború idején elkobozták), a kisebbiket pedig 1716-ban öntötték.

Contact:

0040-264-280-606

E nyelveken hívhat:

magyar, román, angol

Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR Református templom, Szucság , Fotó: WR

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.

Szállás, Szucság
12km-es kórzetében

Share Református templom, Szucság (DN1f Zilah-Kolozsvár).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr