Magyarkecel település Szilágy megyében található, 708 lakosa van.

Magyarkecel
Környék

Magyarkecel, Református templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,15069 E, 22,94937 K

Magyarkecel katolikus templomát 1498-ban kezdték el építeni. Alapítója Geréb László, római katolikus püspök, akinek itt birtoka volt. A település hívei 1567-ben áttértek a református vallásra a templommal együtt. Katolikus emlékei, így a befalazott gótikus sekrestyeajtó, a szentségtartó fülke, valamint a szentély hálóboltozata, a templom átalakítás után is láthatóak. A templom két bejárati ajtóval rendelkezik.

Kívül a templomot nyolc támpillér erősíti, közöttük kőrácsos ablakok láthatóak. A hajó 1920-ig kazettás mennyezettel rendelkezett, akkor leszakadt. Azóta fehérre meszelt mennyezete van. Szószéke téglából készült, olajfestékkel vonták be.

Az orgona- és legénykarzat mellvédjét virágmotívumok díszítik. A legénykarzat mellvédjén két emléktábla látható, az 1914-ben és 1940-1944 között elesettek emlékére. A templom melletti zsindelyes harangláb egyik gerendáján az 1775-ös szám látható.

A harangláb tetejét többször is átalakították, így a fiatornyok is később készültek. Tornácának és ereszének kialakítása kalotaszegi stílusra emlékeztet. Harangjait 1766-ban és 1792-ben öntötték. A templom rajta van Szilágy megye műemlékeinek listáján.

Contact:

0040-260-663-305, 0040-745-539-126

E nyelveken hívhat:

román, angol

Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel , Fotó: WR Református templom, Magyarkecel

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.

Szállás, Magyarkecel
12km-es kórzetében

Share Református templom, Magyarkecel (DN1f Zilah-Kolozsvár).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr