Szilágysámson település Szilágy megyében található, 1107 lakosa van.

Szilágysámson
Környék

Szilágysámson, Ortodox templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,34261 E, 22,95360 K

Szilágysámson ortodox temploma siralmas állapotban van. 1850 körül építették kőből és téglából. Eredetileg zsindely teteje volt, amelyet az 1960-as években bádogtetőre cserélték. A kicsiny templom belsejét sohasem borították festmények.

A fehérre meszelt belső falakat festett szentképek, ikonok díszítették. Helyzete 2006 körül vált kritikussá, akkor el is indították a templom restaurálására vonatkozó kérvényeket. Sajnos minden próbálkozásuk hiábavalónak bizonyult. Így 2007-ben leengedték a templom harangját, a festett képeket pedig kihozták és a templom mellett épült kápolnában helyezték el. Eltelt újabb 4 év és az épület veszélyessé vált.

A hajó távolodik a toronytól, a hajó fala pedig a templom szerkezetétől. Nem kizárt, hogy az itt látható képek utolsó bizonyítékai lesznek egy műemléklistán szereplő ortodox templomnak.

Contact:

0040-762-616-239

E nyelveken hívhat:

magyar, román

Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR Szilágysámson, Ortodox templom, Fotó: WR

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.

Szállás, Szilágysámson
12km-es kórzetében

Share Ortodox templom, Szilágysámson (DN1f Csanálos-Zilah).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr