Kusaly település Szilágy megyében található, 402 lakosa van.

Kusaly
Környék

Kusaly, Református templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,32130 E, 22,98710 K

Kusaly település templomát a helyi származású Jakcsi Dénes nagyváradi püspök építette a ferencrendi szerzetesek számára. Építésének pontos ideje nem ismert. Feltételezések szerint a püspök halálakor 1432-ben már állt, hiszen a Jakcsi család sírhelye a templom alatt van.

A reformáció hatására a templom 1564-ben reformátussá lesz és megkezdik az új vallásnak megfelelő átalkítását is: a környező épületeket lebontják, a faragott kőből készült ajtóboltozatokat befalazák. A goroszlói csata során (1602) a templom falai és tetőszerkezete megsérült.

Több mint 100 éven át fedetlenül állt. A legenda szerint a templom közepén diófa nőtt ki, belőle készült a ma is látható Úr asztala. Márványlapján szereplő felirat szerint 1823-ban készült. A templom javítási munkálatai két éven át, 1796-1798 között tartottak.

A megsérült falakat kijavították, a gótikus mennyezetet kazettásra cserélték. Egyes boltívek, vagy boltkezdők megmaradtak, ma is láthatóak, a szentélyt pedig leválasztották a templomról. A 28 méter magas torony megmaradt eredeti állapotában. Rendkívül szép a templom nyugati falán látható gótikus bejárat. Orgonáját, használt állapotban, 1869-ben vásárolták Diósdról. A templom előtt látható harangláb 1891-ben épült.

Contact:

0040-788-525-481

0040-766-731-992

E nyelveken hívhat:

magyar, román, angol

Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR Református templom, Kusaly , Fotó: WR

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.

Szállás, Kusaly
12km-es kórzetében

Share Református templom, Kusaly (DN1f Csanálos-Zilah).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr