Nagykároly település Szatmár megyében található, 20775 lakosa van.

Nagykároly

Nagykároly, Görög katolikus templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,68732 E, 22,46756 K

Nagykároly görög katolikus temploma 1736-1739 között épült. Addig, a településen volt egy fatemplom, amelynek használatában a rutén kissebbségiek nem tudtak megegyezni a többségében román görög katolikusokkal. Így a ruténok kénytelenek voltak új templom építeni.

A munkálatokat Rácz Demeter, a Károlyi család jószágkormányzója saját vagyonából finanszírozta.

A templom melletti telken saját kúriáját, a templom alatt kriptát is építtetett, de nem itt temették el. A rendkívül magas templom nyugati részén két torony, hajója fölött pedig egy kupola-torony látható. A szentély fölé újabb kupola magasodik. Az urasági karzat a hajó fölötti kupolában kapott helyet, ahova az oldalfalakban elrejtett lépcsőn, a hajó padlásán át lehetett feljutni. A kupola falán lévő négy (gipsz)evangélista a XVIII. a mennyezetén lévő freskók a XIX. században készültek, utóbbiak Fenczik Kornél munkái. A Hippó János festette ikonosztáza, oltára és szószéke 1857-ben épült.

Oltárképe a szatmári római katolikus székesegyházban láthatónak másolata. Fennmaradtak a szép kántorpadok és több XIX. századi zászló is. A templomon 1888-ban javították ki az 1834-es földrengés által okozott sérüléseket. Ez a Nagyváradi Görög katolikus Egyházmegye egyetlen magyar ajkú temploma.

Contact:

0040-261-863-975

E nyelveken hívhat:

magyar, román, angol, olasz

Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR Görög katolikus templom, Nagykároly , Fotó: WR

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.

Szállás, Nagykároly
12km-es kórzetében

Share Görög katolikus templom, Nagykároly (DN1f Csanálos-Zilah).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr