Ady Endre település Szatmár megyében található, 124 lakosa van.

Ady Endre
Környék

Érmindszent, Ady Endre emlékház

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,58162 E, 22,61800 K

Érkávásról kell letérni az út végén lévő településre Ady Endrére, a hajdani Érmindszentre.

A kicsiny valamivel több mint 100 személyt számláló vegyesajkú telpülés vonzereje a nagy magyar költő szülőháza. Itt született ugyanis 1877 november 22.-én Ady Endre. Alacsony bejáraton át lehet bejutni a három helyiségből álló parasztházba. Látható az ágy, amelyben a költő meglátta a napvilágot, a falakon pedig sok fénykép és dokumentum követi a költő életútját. A telek másik oldalán látható az a kúria, amelyet a már befutott Ady épített szüleinek. Jelenleg az is múzeum. Itt látható például a költő halotti maszkja, vagy egy Kós Károly által készített emléktábla is.

A ház urainak halála után a bírtok a család házvezetőnőjére szállt. Ma, az ő unokája fogadja a szép számal érkező vendégeket. Emlékház látogatáshoz, a nádfedeles ház mögötti lakás ajtaján kell kopogni.

Ady Endre, Emlékház, Fotó: WR Ady Endre, Emlékház, Fotó: WR Ady Endre, Emlékház, Fotó: Luidort Péter Ady Endre, Emlékház, Fotó: Luidort Péter Ady Endre, Emlékház, Fotó: Luidort Péter Ady Endre, Emlékház, Fotó: Luidort Péter Ady Endre, Emlékház, Fotó: Papp Abigél Ady Endre, Emlékház, Fotó: Papp Abigél Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Luidort Péter Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Papp Abigél Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Cselényi László Ady Endre, Emlékház, Fotó: Luidort Péter Ady Endre, Emlékház, Fotó: Papp Abigél

Ez az oldalt a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága támogatta,

egy on-line kiadványok szerkesztésére kiírt pályázat keretén belül.

Szállás, Ady Endre
12km-es kórzetében

Share Ady Endre emlékház, Ady Endre (DN1f Csanálos-Zilah).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr