Kővárkölcse település Máramaros megyében található, 627 lakosa van.

Kővárkölcse
Környék

Kővárkölcse, Fatemplom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,56396 E, 23,54982 K

Kővárkölcse település fatemploma 1720-ben épült. A négyszög alakú templomot zsindely fedi. Tornyának sisakja lenn négyzetes a hegyéig pedig kúpos. A belsejét borító képeket, egyenesen a fára festették, és igen megrongálta a tönkrement és idejében meg nem javított tetőn át befolyó esővíz. Emiatt a tetőzet javításakor szinte az egész boltozatot is ki kellett cserélni.

A teljes díszítéséből egyetlen jelenet maradt meg, a hajó északi falán. Alapjának színe kék. Az oltár részen látható még a Nap megjelenítése. Sugarai nagyok és közöttük kisebb Napok láthatóak.

Ugyancsak az oltár boltozatán látható egy templomokban ritkán látható festmény, amelyen egy arcot 16 szárny vesz körül. Az oltár asztala két egymásra helyezett kőtömbből áll.

Kapcsolat:

0040-262-289-470, 0040-740-021-887

E nyelveken hívhat:

román, angol, francia, olasz

Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR Fatemplom, Kővárkölcse , Fotó: WR

Szállás, Kővárkölcse
12km-es kórzetében

Share Fatemplom, Kővárkölcse (DN1c Halmi-Hosszúrév).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr