Berkeszpataka település Máramaros megyében található, 466 lakosa van.

Berkeszpataka
Környék

Berkeszpataka, Kővár vára

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,47613 E, 23,57881 K

Berkeszpataka délkeleti határában, a nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölött, 407 méteres magasságban állt hajdan Kővár vára. Első említése 1368-ból származik. 1378-ban Nagy Lajos király Balk és Drág román vajdáknak adományozta a várat.

Később a Bélteki, majd a Drágffy család birtokába került. 1526-ban Szapolyai János, majd a Habsburg család és az erdélyi fejedelmek birtokolták. 1567-ben János Zsigmond a török segítségével foglalta vissza a császáriaktól. Egy 1694-esokmány szerint Kővárat háromszoros tornyokkal, bástyákkal erősített falgyűrű védte, amelyek között árkok és felvonóhidak voltak. A belső vár udvarán a templom és a gazdasági épületek kaptak helyet. A felső várban voltak a lakóépületek.1703-ban a kurucok kézre került a vár, 1715-ben Rabutin császári tábornok felrobbantatta.

1717-ben a tatárok pusztították el Kővár maradék erődítményét. 1719-ben Telki bírtok lesz. Köveiből épül a koltói Teleki kastély, a nagysomkúti közigazgatási palota, sokat széthordtak a környék lakosai, de még ma is jól láthatóak falmaradványai.

Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Mircea Roșu Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Mircea Roșu Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor Kővár vára, Berkeszpataka , Fotó: Szabó Tibor

Szállás, Berkeszpataka
12km-es kórzetében

Share Kővár vára, Berkeszpataka (DN1c Halmi-Hosszúrév).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr