Sztojkafalva település Máramaros megyében található, . lakosa van.

Sztojkafalva
Környék

Sztojkafalva, Fatemplom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,50913 E, 23,87942 K

Sztojkafalva hajdanán gyógyfürdőhely volt, de azt teljesen tönkretették a kommunizmus éveiben. A településen volt három fatemplom is. Az egyiket 1856-ben építették egy régebbi mellé, melynek csak Úrasztala maradt meg. A harmadikat 1890-ben Csókásról vásárolták a görög katolikusok.

A harmadik templom hívek nélkül maradt, így lebontották, és ismeretlen helyre költöztették. Az itt maradt Úrasztala fölé valaki magántemplomot emelt. Az 1856-ben épült műemléktemplom tetejét bádog fedi a tornyot zsindely. A toronyban terasz, a toronysisaknál 4 tornyocska látható.

A bejárat jobb oldali falánál rakták le a nagy kőlapokból álló Öregek asztalát. Az elő-hajó és hajó közötti átmenet virágmotívumokkal díszített. A két regiszterre osztható festmények szépen fennmaradtak. A szentek és bibliai jelenetek mellett helyet kapott egy hétfejű sárkány is. Az ikonosztáz egy regiszteres, a felső részen kialakított ablakon át látszik a szentély boltozata.

Kapcsolat:

0040-262-384-636

E nyelveken hívhat:

román

Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR Fatemplom, Sztojkafalva , Fotó: WR

Szállás, Sztojkafalva
12km-es kórzetében

Share Fatemplom, Sztojkafalva (DN18b).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr