Ünőmező település Máramaros megyében található, . lakosa van.

Ünőmező
Környék

Ünőmező, Fatemplom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
47,51738 E, 23,82417 K

Ünőmező fatemplomát a nagybányai hívek építették 1689-ben. Onnan n 1718-ban átvitték Kékesoroszfaluba. Az ottani hívek 1815-ben Ünőmezőnek ajándékozták. A templom alapterülete négyszög, teteje és tornya zsindellyel borított.

Teteje keskeny, harangtornya magas, kilátó van benn, amely fölé egy az alján nagyon széles, feljebb pedig nyolcszögű toronysisak emelkedik. Tetején duplakarú kereszt és félhold látható, amely magas rangú alapítóra utal. A templomot elő-hajó, hajó és szentély alkotja.

Az elő-hajóba a verandáról egy szépen díszített ajtón át lehet bejutni. Itt a festés tönkre ment. A hajó boltozatán a fő alakok az Isten és Szentlélek, körülöttük angyalok és bibliai jelenetek. A falak felső részén láthatóak az evangélisták.

Az alsó részen koronázott fejek láthatóak, Jákób létrája és az öregek tanácsa. Az erkély mellvédjén már szentképek sorakoznak. Az erkély mennyezetén sárkányos jelenetek, az ikonosztázon a szentképek és törölközök között Ádám és Éva festményrészletek látszanak.

Kapcsolat:

0040-262-386-673

0040-764-104-963

E nyelveken hívhat:

román, francia

Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: Țecu Mircea Rareș Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR Fatemplom, Ünőmező , Fotó: WR

Szállás, Ünőmező
12km-es kórzetében

Share Fatemplom, Ünőmező (DN18b).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr