Tövis település Fehér megyében található, 5920 lakosa van.

Tövis

Tövis

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,20611 E, 23,67313 K

Tövis két, nagyon régi templommal büszkélkedik. Református temploma a XIII században épült. Katolikus templomát, mint a nyugati kapu feletti jegyzék is igazolja Magyarország kormányzója, Hunyadi János építtette 1448-ban. A felirat felett jól látszik a Hunyadiak kőbe vésett hollója is. Tornya eredeti és a templomhoz csatolva hajdanán egy kétszintes kolostor is állt, hiszen Hunyadi ferenceseket telepített ide. A reformáció vagy a török támadások miatt a ferencesek elhagyják a kolostort és a templomot. A törökök lerombolják a kolostort, de a templomhoz nem nyúlnak. Ennek ellenére a templom gótikus boltozata beomlik és a templom 1701-ig fedél, nélkül állt. Ugyanerre a sorsra jutott a református templom is. Akkor Apor István helyrehozatja mind a kettőt és a kolostort is, igaz egy szintűre, de felépíti. A katolikus templom őriz egy középkori feszületet, amelyet a Marosból halásztak ki, és amely 1937-ig a főtéren állt. Három kőből faragott gótikus oltárát Magyarigeni mester készítette 1895-ben. Érdekes, hogy a helybéliek kastélynak hívják a templomot, valószínüleg valaha egy kastély is állhatott itt a közelben, ugyanis a templom melleti réten a régészek vastag falmaradványokra bukkantak.

Református templom, Fotó: WR Református templom, Fotó: WR Katolikus templom, Fotó: Barth Ottó Katolikus templom, Fotó: Habók Lilla Református templom, Fotó: WR Katolikus templom, Fotó: Barth Ottó Református templom, Fotó: WR Katolikus templom, Fotó: Habók Lilla Református templom, Fotó: WR Katolikus templom, Fotó: Barth Ottó Református templom, Fotó: Szabó Tibor Katolikus templom, Fotó: Habók Lilla Református templom, Fotó: WR Református templom, Fotó: M. Bodea Katolikus templom, Fotó: Barth Ottó Katolikus templom, Fotó: Habók Lilla

Református templom - A kulcs az Ardealului u. 33 alatt van.

Katolikus templom - A kulcs a harangozónál van, aki a templom mellett lakik

Szállás, Tövis
12km-es kórzetében

Share Tövis (DN14b Kiskapus-Tövis).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr