Kisselyk település Szeben megyében található, 1064 lakosa van.

Kisselyk

Kisselyk, erődtemplom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,05565 E, 24,12645 K

Kisselyk gótikus evangélikus temploma 1411-ben épült. Három hajója harangtornya és elnyújtott karzata van. A hajók mennyezete egyenes a karzat felett bordás keresztboltozatú és van néhány szépen díszített ablaka is.

A főhajó és mellékhajó között 4 oszlopra támaszkodó gótikus boltívek vannak. A templom két oltára 1562-ben, illetve 1762-ben készült. A régebbit 1999-ben ellopták, a jelenlegi márványból készült.

A templom belsejében látható Michael Oltard sírköve, aki 23 évet szolgált e templomban és 1623-ban halt meg. A torony 1463-ban épült. A védelmi rendszeren a XVI. században dolgoztak, először 3 tornyos fallal vették körül a templomot, majd elkészültek a keresztfalak és a második falgyűrű, amelyik a mai napig megmaradt. A belső falból csupán a templom dél-keleti részén maradtak meg az őrfolyosó árkádjai. Az 1556-ban készült szép keresztelőmedencéje a medgyesi Szent Margareta templomban látható.

Látogatható

Hétfő - Vasárnap: 10.00 - 19.00

Kapcsolat:

Tel : 0040-269-514-701

E nyelveken hívhat:

román, német

Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Tudor Seulean Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Andreea Grosoșiu Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Andreea Grosoșiu Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Andreea Grosoșiu Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Fejes István Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Fejes István Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Fejes István Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Andreea Grosoșiu Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Fejes István Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Fejes István Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Andreea Grosoșiu Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Andreea Grosoșiu Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Fejes István Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Andreea Grosoșiu Kisselyk, Evangélikus erődtemplom, Fotó: Jakabffy Tamás

Szállás, Kisselyk
12km-es kórzetében

Share Evangélikus erődtemplom, Kisselyk (DN14 Segesvár-Nagyszeben).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr