Zetelaka település Hargita megyében található, 4378 lakosa van.

Zetelaka

Zetelaka, Katolikus templom

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,38784 E, 25,36565 K

Zetelaka a középkorban tiszta katolikus falu volt. XIV. századi templomuk még a falu régi helyén állott. Egy a toronyban látható körablak is egy középkori templomból származik. A templom szentélyéből előkerült dátumos kő 1615-öt, valószínűleg a második templom építését jelöli.

A protestantizmusnak nem engedtek teret a XVI században elűzték a papot és visszaállították a katolikus hitet. Ennek emlékére a székelyudvarhelyi Úrnapi búcsús körmenetet a zetelakiak vezetik. Az 1661 évi tatárpusztítás alatt felgyújtott templomukat 1663-ban renoválják.

1755-ben bővítik, 1896-ban pedig elhatározzák, 1913-ban Haberstumph Károly tervei alapján elkezdik építését és 1914-ben már tető alá került az épület, le is vakolták. 1918 őszén megölik a falu papját, ezután lelassult az építkezés. Végül a templom 1923 nyarára készül el teljesen az új 3 hajós, több mint 1000 ember befogadására képes templom. Tornya 45 m magas, két fióktornyos. A mai templom közvetlen elődjének helyét a templom előtti kereszt jelöli.

Kapcsolat:

0040-266-241-119

E nyelveken hívhat:

magyar, román

Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Miklós Tünde Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Miklós Tünde Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Miklós Tünde Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Csedő Attila Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Miklós Tünde Katolikus templom, Zetelaka , Fotó: Miklós Tünde

Szállás, Zetelaka
12km-es kórzetében

Share Katolikus templom, Zetelaka (DN13a Balavásár-Csíkszereda).

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr