Kolozsvár, Kolozs megye központja, 324.576 lakosa van.

Kolozsvár
Túrista látnivalók, Kolozsvár
Környék

Színház

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,77013 E, 23,59724 K

A hajdani osztrák-magyar monarchia idején a bécsi színházépítő cég a Felner & Helmer, 43 év alatt Európa 48 színházát építette fel, köztük 1875-ben a temesvárit, 1906-ban pedig a kolozsvárit. Utóbbi a háromemeletnyi páholysorával 900 néző befogadására képes. A színház csodaszép, ám a társulatok sorsa az idő folyamán úgy alakult, ahogy a történelem szele fújt. Kolozsvár első állandó társulata magyar volt, 1792-ben alakult és Kotsi Patkó János irányítása alatt működött. Az első színház 1821-ben épült a jelenlegi M.Kogâlniceanu utcában. Innen a társulat 1906-ban az újonnan épült színházba költözött. Közben, 1910-ben a jelenlegi Emil Isac úton Janovics Jenő felépíti saját költségén a stúdió-színpadot, akkori nevén a Sétatéri Színkört... és jött az I. világháború. A magyar társulatnak mennie kellet, hiszen a színházat, az 1919 december 1-én alakult román Kolozsvári Nemzeti Színház vette át, melynek első igazgatója a jó nevű Zaharia Stan volt. A magyar társulatot a Sétatéri Színház fogadta be.1940-ben a román társulatnak kellett Temesvárra menekülnie, és a magyar társulat foglalta vissza a színházat. 1945-ben újra a román társulat kapta meg a színházat, a magyar társulat pedig visszament a Sétatéri Színházba, amelyet 1961-ben felújítottak, kibővítettek, és a társulat ott is maradt a 862 néző befogadására alkalmas színházban. Jelenleg mind a két épületben opera is működik. Négy profi társulatról van szó, ám ők is szenvednek a fogyatkozó nézőtábortól, amely a kommunizmus évei utáni legújabb gond a színészek világában.

Magyar Nemzeti Színház, Fotó: Daniel Stoica Színház, Régi kép Román Nemzeti Színház Magyar Nemzeti Színház Román Nemzeti Színház Magyar Nemzeti Színház Román Nemzeti Színház Magyar Nemzeti Színház Román Nemzeti Színház Magyar Nemzeti Színház Román Nemzeti Színház Magyar Nemzeti Színház Román Nemzeti Színház

Share Színház, Kolozsvár.

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr