Arad, Arad megye központja, 159.074 lakosa van.

Arad

Régi Színház - Új színház

Google Static Map

GPS Koordinatak:
46,17145 E, 21,31539 K

A régi színházat, Délkelet-Európa egyik legégibb színházát valószínüleg 1817-1818 között építtette barokk stílusban, Jakob Hirschl, bécsi származású aradi kereskedő. Az ország egyedüli zsinór-padlása itt található. Kezdetben német ás magyar társulatok, vándortársulatok játszottak a termében, így Déryné Széppataki Róza (1793-1872) is, a magyar színjátszás egyik legendás személyisége. A színház dícső múltjára emlékeztető márványtáblát már eltávolították a színház faláról. Az új színház felépítése (1874) után a régi színházat kelléktárrá alakították át, majd 1907-ben itt nyitották meg a város első állandó filmszínházát, az Urániát, amely 1967-ig működött. A műemléknek nyilvánított épület még nincs restaurálva.

1868-ban a város vezetősége eldöntötte, hogy új városházát és új színházat épít. Így 1872-ben elkezdték és 1874-ben adták át a három szintes neoklasszikus épületet. Óriási nézőtere 1200 ember befogadására volt képes. A megnyitón jelen volt maga Ferenc József is. Hét évvel az átadás után az épület kigyulladt, az újraépítést Halmay Andor építészre bízták. A jelenlegi nagyterem 562 férőhelyes. társulathoz 1945-ben román tagozatot csatoltak. A helyi, hazai és külföldi társulatok igen sok, nagyszerű darabot játszottak e színpadon.

A két világháború között az épület első részében a helybeliek által igen kedvelt "Palace" vendéglő működött. 1948-ban jött létre az Állami Színház, és 1949-ben megszüntették a magyar tagozatot. 1959-ben egy újabb tűzvész után felújították az épületet, akkor kapta a domborművekkel díszített homlokzatot. 1967 óta a színház egyik kistermében Studió szinpad is működik.

Régi Színház Színház, Fotó: WR Színház, Fotó: WR Színház, Fotó: WR Színház Színház Színház Színház Színház Színház Színház, Fotó: WR Színház Színház Színház Színház Színház, Fotó: Adrian Husa Színház, Fotó: Adrian Husa Színház, Fotó: Adrian Husa

Szállás, Arad

Szállás, Arad
12km-es kórzetében

Share Régi Színház - Új színház, Arad.

Facebook Twitter Google Digg Reddit LinkedIn Pinterest StumbleUpon Email Tumblr